Közeleg a hulladéktörvény változása
A hazai hulladékkezeléssel kapcsolatos szabályozás változása a küszöbön áll. Nem kisebb célra hivatott, mint elősegíteni a körforgásos, azaz hulladékot nem termelő gazdaság kialakítását.
Egyik kardinális pontja a gyártói felelősség kiterjesztése. Ennek fényében emelik majd a szemétlerakás díját, ami által az újrahasznosítás irányába próbálják terelni a piaci szereplőket.
A célszámok igen komolyak:
- 2035-ig a települési hulladék 65%-ának újrahasznosítása a cél, és legfeljebb a 10%-a kerülhet lerakóba,
- 2030-ig pedig a csomagolási hulladék 70%-át kell újrahasznosítani.
A fenntarthatóságot célzó tervezetre többek között azért van szükség, mert becslések szerint jelenleg a termékgyártás keretei között felhasznált anyagok mindössze egyetlen százaléka marad „használatban” fél évvel az értékesítést követően.
Az Európai Bizottság által 2015-ben elfogadott tervezet 54 előremutató intézkedést tartalmaz. Olyan tartós, javítható termékek tervezésére ösztönöz (cél a hulladékkezelés megelőzése), amelyek egyben újrahasznosíthatóak is.
2015-től az Európai Unió tagállamaiban kötelező a papír, a fém, a műanyag, valamint az üveg szelektív gyűjtése. Ez a szabályozás 2024-ig kiterjed a bio-, majd azt követően a textil-, illetve a háztartásokban keletkező veszélyes hulladékokra.
Hulladékkezelés az építőiparban – költség vagy lehetőség?
Tudta? Az EU területén éves szinten 600 millió tonna hulladék keletkezik, melynek 34,7%-a az építőiparból ered. Az építőipari hulladék kezelése és eltakarítása többletköltséget jelent.
Ma az építési és bontási tevékenység során keletkező hulladék kezelésének szabályozását a 45/2004. (VII. 26.) rendelet foglalja össze.
Ha az építkezés, bontás során hulladék keletkezik, annak hulladéklerakóba (inert vagy vegyes hulladék) való elszállításáról az építtető gondoskodik, a hulladékkezelést pedig a hulladéklerakótól kapott bizonylat alapján a környezetvédelmi hatóság ellenőrzi. Szabálysértés esetén eljárás indul, vagy konkrétan megtagadják az építési engedély kiadását.
A felújítás már más tészta, hiszen nem engedélyköteles, a hulladékkezelést nem naplózzák, maga a hulladék pedig hulladéklerakóban, kommunális szemétben, vagy a határ mentén végzi. Ez a kettő utóbbi megoldás nem épp környezetvédő tevékenység.
Új építés esetén építési tervlapot, bontás esetén bontási tervlapot kell vezetni.
Az építőiparban keletkezett inert hulladék alapanyag egy újabb építőanyag előállításához. A telephelyek száma igen sok, és a lerakás díja kedvező. Ám a vegyes hulladéklerakók száma nem túl nagy, a szolgáltatás igénybevétele drága, és megyénként csupán 3-4 ilyen lerakó található.
Hungarocell Zöld Program
A Masterplast elsőként valósít meg körkörös gazdasági modellt a hazai építőiparban
Tudta? Hungarocellből Magyarországon éves szinten 100 000 m3-t meghaladó hulladék mennyiség keletkezik.
Az Európai Bizottság 2015-ben elfogadott, a körforgásos gazdaságra átállást elősegítő cselekvési terve alapján mi is érdekeltté váltunk abban, hogy egy adott anyag felhasználásából a legtöbbet hozzuk ki.
A többletköltségek csökkentése céljából a Masterplast Hungarocell Zöld Programja nyújthat megoldást, mely a Hungarocell EPS és XPS hulladékanyagok szállítását és tárolását is magában foglalja. A Hungarocell szigetelőanyagok forgalmazójaként célunk az, hogy a szigetelőanyag vágása következtében keletkezett hulladékot újrahasznosíthassuk.
Az általunk forgalmazott polisztirol Hungarocell EPS és XPS nem beépített anyagából különleges eljárás során egy újabb anyagot, a Thermobetont állítjuk elő, amely kiváló hőszigetelő. Ez gyakorlatilag egy cementtel és speciális habképzővel előkeverve vásárolható hőszigetelő anyag, mely hőszigetelő könnyűbeton készítéséhez használható.
Úgy véljük, hogy a vágott Hungarocell maradékok újbóli felhasználása több szinten is segíti a környezeti terhelés csökkentését, hiszen a vegyes hulladékok mennyiségét számottevően csökkenti, valamint a polisztirol hőszigetelési képességét viszi tovább az újonnan előállított anyagban is. Az újrahasznosítás során előállított Thermobeton hőszigetelőként az épületek energiagazdaságosságában fog hozzájárulni.
Forrás: https://www.hungarocell.hu/hungarocell-zold-program
Masterplast Öko Pontok
Amennyiben vásárol partnereinknél polisztirol terméket, és keletkezik tiszta, fel nem vágott, fel nem használt anyag, azt viszonteladóinknál, az úgynevezett Öko-Pontokon az általunk előállított 600 literes zsákokban leadhatja. Ára: 990 forint / zsák. Lelőhelye: Öko-Pontok. Ha utánaszámol, ez igen kedvező megoldás.
Az Öko-Pontokra leadott vágott polisztirolból a Masterplast karbonsemleges munkafolyamat során Thermobetont állít elő, mely az épületek energiafelhasználásának mérséklését teszi lehetővé.
Csökkentsük együtt a környezet hulladékterhelését, találkozzunk az Öko-Pontokon!
KIEMELT ÖKO-PONT
MÁR-TEAM TÜZÉP / 2013 Pomáz, Budakalászi út 16.